Me and Brussels…

legkevesbe sem izgalmas brusszeli tortenesek…

Na nézzük…

Posted by gaborpapai on December 4, 2008

A hullámvölgybe került ember hajlamos az összegzésre. Az a hullámvölgybe került ember pedig, aki tudja, hogy a hullám alján nem sokáig lesz, mert sosincs ott sokáig, úgy összegez, hogy az ne tűnjön egyfajta negatív összképnek, pláne ha nincs rá semmi oka. Ez elég furcsa is lenne tőlem 24 évesen valljuk be, hiszen életem negyedét éltem le most, és az utolsó negyedét egy karibi szigeten – ami nem a Dominikai Köztársaság – szeretném leélni, úgyhogy majd onnan blogolok nektek pálmafákról, rumról, szivarokról és bennszülött nőkről. Ott majd megfejtem a világot is, írok majd kurva jó könyveket a baloldalról

Küldetésem felénél tartok, ezért nem árt összefoglalni, mi minden történt az elmúlt időszakban itt, a messzi dél-európai alpesi miniállamban, Brüsszelben…

Munka: számomra maga a szanatórium. Kiszakadva a magyar politika perifériáján harcoló szervezeti keretből, meglepve tapasztaltam, hogy mennyire nyugodtan tud eltelni egy hétköznap. Egy hónap után már megszoktam, két hónap után már kifejezetten élvezem a stresszmentességet. Közrejátszik ebben természetesen a kevesebb felelősség is, de meg kell jegyeznem, hogy az otthoni kép az EP-ről (egy nagy halom aktatologató, a bürokratizmus minden hátrányával megtoldott fésülthajú, feszesöltönyös ficsúr munkahelye) egyáltalán nem állja meg a helyét. Nagyon pozitívan csalódtam a működésben, a hatékonyságban, de leginkább a barátságos környezetben. A híres magyar Fehér Ház (aminek neve a leharcolt évtizedek miatt sokkal inkább lehetne Szürkéssárga Ház, de az milyen hülyén hangzana) valóban olyan belülről és kívülről is, mint az APEH, és a pénzügyi osztályon Kádár fiatalkora óta dolgozó nénik még mindig tudnak úgy rád nézni, hogy lelkiismeretfurdalásod lesz a bevitt szerződés miatt… Itt ez nincs, ami jár az jár. Nagy szerepe van a pozitív kép kialakulásában a főnökömnek is, akitől tényleg nagyon sokat tanultam az elmúlt időszakban. Két negatívum miatt négyes az osztályzatom: a kávézóban még mindig nem beszélnek angolul, valamint a munkatársaim néha idegesítően és feleslegesen sokat beszélnek.

Pénz: a kommunizmus örökségeként maradt ránk az a szörnyű szokás, hogy nem beszélünk pénzügyi helyzetünkről. Pironkodva valljuk be, ha összegyűjtöttünk egy ruhára, autóra, lakásra, szégyelljük magunkat, ha Mlinkynél messzebre mentünk síelni. Miután ezen a mentalitáson csak az a generáció változtathat, akinek első politikai eseménye az volt, hogy ez a szemét hatalom megszakította a Walt Disneyt Antall József halála miatt, ezért ideje elkezdeni. (kvízkérdés: mi ment akkor éppen?)

Tehát: bár itteni viszonylatban nem keresek jól, ez mégis ad egy olyan létbiztonságot, amit otthon soha nem sikerült elérnem. Eljárhatok étterembe, vehetek repülőjegyet, nem történik meg velem a legkellemetlenebb “nem áll rendelkezésére elegendő összeg” kiírás a bankautomatánál, még ruhákat is vásárolhatnék, ha lenne hozzá türelmem és kedvem. Ehelyett inkább meccsekre és bulikra járok, ezekről alább. Ötös.

Bulik: hát igen, a bulik… Biztos ilyen lehet Erasmusosnak lenni. Péntekenként és szombatonként hol kisebb, hol nagyobb partyk, csupa jó arc. Bár még nem voltam klasszikusan vett diszkóban, az EU intézmények gyakornokait magába foglaló egyesület mindig tesz róla, hogy legyen egy jó estéd. Ha mégsem, akkor a házzal, vagy a munkatársakkal közösen csapunk egy feledhetetlen estét, amikből volt jópár. A legjobb múlt pénteken volt, ahol a házunkban körülbelül százan tartottunk GICCS partit. Itt a kép, hogy mi hogy öltöztünk fel, a kínaiban vásárolt narancssárga zakóért, a barna virágos ingért és a lila nyakkendőért várom a külön gratulációkat. Ötös.

100_7147_ed2

Lakás: ezt már egyszer megírtam, nem lehet szavakat találni. Frissíteni kéne a bejegyzésemet, mert azóta történtek nemzetiségi mozgások, de azt már úgysem olvassa senki. Imádok itt élni, kész. Ötös.

Sport: elhatároztam, hogy új életet fogok kezdeni, így is tettem. Hetente háromszor, nem ritkán négyszer járok edzeni, ahol biciklizek, erősítek, úszok és a végén jacuzzi… Most sajnos beteg vagyok, úgyhogy nem voltam két napja, de elvonási tüneteim vannak. Néha nincs törülköző, ami bosszantó. Négyes.

Meccsek: eddig négy meccsen voltam, kezdjük az elején. Belgium-Spanyolország. 45000 ember, ebből 11000 spanyol. Szerencsémre a vendégszektorba kaptam jegyet, ahol az eső és a hideg ellenére fantasztikus hangulat uralkodott, pláne a végén belőtt győztes spanyol gól után. A hazaiak csalódást nyújtottak. Négyes.

Amikor hazamentem hétvégére, harmadik utam Debrecenbe vezetett, ahol történelmünk során először 2-1-re agyonvertük az egészségtelen nagyképűséggel és “civisséggel” megáldott Lokit. Azt a ‘Hé, fiúkat’ unokáimnak is mesélni fogom. Ötös. A harmadik a Manchester United – Queens Park Rangers volt. A színvonal nem közelítette meg a frenetikus NB1-et, a 62000 ember nem tudott olyan hangulatot teremteni, mint az 500 fős diósgyőri tábor, de az atmoszféra, a stadion, valamint a lelkes vendégtábor miatt: hármas.

A negyedik és egyben utolsó pedig az Anderlecht – Akárki helyi rangadó volt, 26000 ember előtt. Csönd, csönd, csönd, hideg, még hidegebb, csönd. Egyszer éltették Juhászt, ezért kapnak kettest.

Átlag: 3,5

Ételek: Megtanultam főzni!!!! Tudok krumplit pucolni, hagymát szeletelni, sütni-főzni, egészen el vagyok magamtól kápráztatva. Az EP-ben nagyon jó a kaja, valamint néha elmegyünk jó zsíros csirkeszárnyakat enni sült krumplival a közeli sportétterembe, valamint egyszer voltam portugál étteremben, hát… sajnos ez húzza le. Négyes.

Társaság: a különböző társaságokról is értekeztem már korábbi bejegyzéseimben, szóval nem ismétlem önmagam. Csillagos ötös!

Ez így összesítve 4,4375, középsuliban ezért már kikönyörögtem az ötöst!

Ha valaki végigolvasta, itt tudhatja meg: december 13-án (tehát jövő szombaton) este szállok le Budapesten, onnantól kezdve Miskolcon, Budapesten, vagy az M3-ason valahol leszek megtalálható január négyig.

Addig off. Csók.

Advertisements

12 Responses to “Na nézzük…”

  1. Betty47 said

    A kvízkérdésre remélem elsőként küldöm a helyes megfejtést:

    Nos, mivel én süldő koromban azzal szórakoztam, hogy felvettem videóra a Walt Disney-t, hogy unalmas óráimban is tudjam nézni, az ominózus eset is meg lett örökítve. Felháborító módon, az egyébként rendkívül izgalmas epizódot (amiben Dagobert bácsi a pénzét akarta fagyinak álcázva hajón szállítani, viszont egy “tengeri szörny” (a haditengerészet bálna alakú hajója) megette a pénzt…) soha nem ismételték meg, úgyhogy nekem 15 évbe telt míg megnézhettem, hogy mi is történt a pénzzel….

    Tisztán emlékszem, hogy apám is kifeszült a kanapén fetrengve, mondván, mi az annyukért nem tudtak még 15 percet várni, akkor ért volna ugyanis véget az egész 1 órás Disney műsor.

    Mindenestre ez volt az első élményem a politika igazságtalanságaival kapcsolatban….

  2. Era said

    Mi már nagyon várjuk a 13-át ám 🙂 Úgyhogy tessék sietni haza! Az estéd már meg van szervezve 😉

  3. gaborpapai said

    betty, ezzel elvetted az élét a beszélgetésnek, de telitalálat:D
    era, lesz ott buli, attól félek:) puszi

  4. Viktor said

    Az életed negyedét??? Meddig akarsz élni, ember? 96 évig? 😉

  5. gaborpapai said

    pontosan:D

  6. Betty47 said

    Papó túl fogod vállalni magad azzal a 96 évvel, menyire lesz rossz, hogy mi akkor már 66 éve 6 láb mélyen leszünk.

  7. cseszekave said

    Betty47: we want this on youtube!!!

  8. Betty47 said

    Ha megtalálnám a kazettát, akkor is csak úgy lenne jó ha apám kommentárja is benne lenne. A “Na, tessék. Mi az apjuk faszáért nem tudtak még 20 percet várni?” felhördülésből azonnal levágtam 6 éves létemre, hogy itt valami nagyon fontos dologról lehet szó…..

  9. gaborpapai said

    de ez stratégiai kérdés. meg kell találnod a kazettát!!!!

  10. Betty47 said

    Majd meglátjuk mit tehetek. Inkább azt gondold ki, karácsony után melyik este tudsz megjelenni a Központi Bizottság előtt, hogy beszámolj a brüsszeli tevékenységedről!

  11. gaborpapai said

    január 5-ig otthon vagyok, dec 20-ra már szerveződik a brigád. te itthon leszel?

  12. Betty47 said

    Én 23.án este érkezem csak, úgyhogy azt terveztem, hogy karácsony után felnézek Pestre, olyan 28-29 körül.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

 
%d bloggers like this: